Mély megrendüléssel búcsúzik a Latinovits Színház közössége Barcza Anitól, aki a teátrum alapítása óta meghatározó része volt a mindennapoknak. A társulat közösségi oldalán osztotta meg a szomorú hírt, hangsúlyozva: a kezdetektől jelen volt minden fontos pillanatnál – csendesen, a háttérben, mégis nélkülözhetetlenül – írja az ATV.
Több volt egyszerű munkatársnál
Hivatalosan nézőtéri felügyelőként dolgozott, ám kollégái szerint szerepe jóval túlmutatott a munkaköri feladatain. A megemlékezésben úgy fogalmaztak, hogy ő volt a színház „anyukája” és „nagymamája”, a társulat feltétlen rajongója, aki nem csupán ellátta a teendőit, hanem jelenlétével tartotta össze a közösséget.
Napközben intézte a postai ügyeket, kapcsolatot tartott az önkormányzattal, gondosan rendben tartotta a ruhatárat és az előcsarnokot. Az esti előadások idején segítette a nézőket, eligazította az érkezőket, és ügyelt arra, hogy minden zökkenőmentesen működjön. Amikor tehette, beült az előadásokra is – nemcsak dolgozóként, hanem lelkes nézőként.
A társulat tagjai felidézték: „Végigélt minden eddigi igazgatót, több alkalommal is elismerést és díjat kapott a munkájáért, bár sosem ezért tette. Egyszerűen ilyen volt.”
A színház volt a második otthona
Barcza Ani számára a színház nem csupán munkahely, hanem igazi otthon volt. Még akkor is érdeklődött a próbák és bemutatók iránt, amikor egészségi állapota már nem tette lehetővé, hogy nap mint nap jelen legyen. Ha fontos esemény történt, kollégái igyekeztek bevinni őt az épületbe, hiszen mindig velük akart lenni – a második családjával.
Humorával, türelmével és emberségével a legnehezebb helyzeteket is képes volt feloldani. A fiatalabb munkatársakat segítette, tanácsokkal látta el, és mindig meghallgatta őket. Jelenléte biztonságot adott a társulat tagjainak és a nézőknek egyaránt.
Pótolhatatlan háttérember
A színházi világban gyakran a reflektorfényben állók kapják a legtöbb figyelmet, pedig minden előadás mögött ott dolgoznak azok, akik nélkül a függöny fel sem gördülhetne. Barcza Ani ilyen ember volt. Nem a rivaldafényért dolgozott, hanem a színház és az emberek iránti szeretet vezette.
A Latinovits Színház most egy olyan kollégától búcsúzik, aki évtizedeken át formálta a közösség mindennapjait. Emlékét őrzi a nézőtér moraja, a felgördülő függöny, az előcsarnok zsongása és a hálás mosolyok, amelyek nap mint nap körülvették.
A társulat szerint hiánya felmérhetetlen, ám szellemisége, embersége és odaadása tovább él minden egyes előadásban.
Leave a Reply